Hideaway Beach Resort & Spa

Ez a szálloda, valamint maga a sziget is, amin elterül, a nyugalom és zavartalan pihenés helyszíne, ahol a vendégek privát szférájának tiszteletben tartása a legfőbb prioritás. Ha szeretne “elbújni” a világ elől és kettesben a párjával, vagy a családja szűk körében eltölteni egy kellemes nyaralást, ez a kifinomult és elegáns szálloda a helyes választás. A villák úgy épültek a szigeten, hogy a szokásosnál nagyobb terek vannak szabadon hagyva közöttük, hogy a vendégek valóban azt érezzék, zavartalan a “magányuk”. A Hideaway volt az első szálloda a Haa Alifu atollon, és a mai napig nem épültek új szállodák a közvetlen környezetében, ezért ha kihajózik egy-egy delfinlesre például, nem lesz “a nyomában” számos másik hajó és turista moraj.

A szálloda 2005-ben épült. A majd’ 15 éves működésének köszönhetően a szolgáltatás nagyon magas színvonalú, a személyzet profi és mindig tettrekész, a konyha pedig fenséges. A 2014-es teljeskörű felújításnak köszönhetően a szálloda teljesen új hatást kelt, így nem fognak csalódni azok sem, akik a szép és igényes helyeket szeretik. Az enteriőr szépsége a részletek kidolgozásában, valamint a kézzel megmunkált építőanyagok használatában rejlik.

 

A szigeten talál egy magánkikötőt is, amelyet a világhírű Walcon Marine tervezett. A Hideaway Spa-ban testet és lelket megújító, holisztikus kezelések közül válogathat. A Meridis Dive búváriskola oktatói és a minőségi búvárfelszerelés garantálják a kezdők és haladók biztonságát. Ezen kívül vizisportokkal, esti programokon, illetve a csillagok alatti moziban szórakozhatnak a vendégek, úgyhogy a nyugalom ellenére a szálloda egyáltalán nem unalmas!

Lokalitás: Dhonakulhi sziget, Haa Alifu atoll

 

Transzfer a nemzetközi reptérről: 75 perces hydroplán repülés

 

GASZTRONÓMIA:

 

Meeru Bar & Grill – grill fogások, tenger gyümölcsei, pizza

Meeru Bar – nappal étterem, este bár

Matheefaru – nemzetközi konyha, büfékínálat

Samsara Asian Fusion – ázsiai fusion konyha

Sunset Pool Café – üdítők és alkoholos italok széles kínálata

 

 

Sunset Beach Villa

130 m²

Deluxe Water Villa with Pool

190 m²

Beach Residence with Plunge Pool

215 m²

Deluxe Beach Residence with Pool

315 m²

Deluxe Sunset Beach Villa with Pool

190 m²

Ocean Villa with Pool

290 m²

Family Villa with Pool

440 m²

Two Bedroom Ocean Villa with Pool

330 m²

Two Bedroom Family Villa with Pool

575 m²

 

 

 

Hideaway Palace

1 420 m²

Ár 1 személyre -tól 1890 -tól

Cena sa vzťahuje na pobyt s dĺžkou 7
Cena zahŕňa:
ubytovanie pre 1 osobu v dvojlôžkovej izbe/ vile základnej kategórie
transfer z letiska do hotela a späť
raňajky
dane a poplatky (okrem "zelenej dane" vo výške 5,5€/ os/ noc)
asistenčné služby
Špeciálna cena platí na rezervácie uskutočnené minimálne 60 dní pred odletom.
Špeciálna cena platí na vybrané obdobia.
Cena neobsahuje letenku, ktorú Vám radi vypracujeme v nezáväznej kalkulácii.

Érdekel

Szeretnék ajánlatot kapni


You don't have permission to register